Úgy gondoltam, hogy kicsit más irányba terelem blogunk témáját!

Szeretnék beszámolni hétről-hétre, hogy mi történik velem – vagyis velünk – a terhesség alatt.

Az elejétől kezdeném. Szóval mikor megtudtam, hogy terhes vagyok hihetetlen boldogság töltött el. Aznap épp moziba készültünk s előtte az Auchan-ban vettünk egy tesztet. Meg sem vártuk, hogy haza érjünk, még ott a wc-ben megcsináltam a tesztet. Persze nem mertem megnézni, gondoltam majd együtt. Végül a kocsiban megnéztük, s mind a két csík piros volt! Nem is tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Terhes vagyok! Igazából még akkor sem hittük el. Másnap felhívtam a magyarországi dokimat, s mikor hazaértünk megvizsgált: 5-6 hetes terhességet állapított meg, és már kaptunk is egy képet Babszem Jankóról!

Terhességi tüneteim ekkor még nemigen voltak azon kívül, hogy álmos voltam folyamatosan s éhes. Egyiptomi utazásunk alatt előjött a hányinger s a kajáktól való undorodás. Majd mikor hazaértünk Luxemburgba, kaptunk január végére időpontot a dokihoz. Már nagyon izgultunk mindketten, hogy minden rendben legyen. Eljött a nagy nap! Délelőtt 11 órára mentünk. Persze mint minden orvosnál itt is várakozni kellett, de megérte, mert nagyon alaposan megvizsgált s kikérdezett minket a családi nyavalyákról, műtétekről, majd a végén vettek egy csomó vért. Az ultrahang nagyon látványos volt, láttuk a kezecskéit, a kis szívét, ahogy ver, s hallottuk is dobogni. Hihetetlen volt. Azt hiszem mindkettőnk arcára iszonyatos boldogság ült ki. Tamás egyik kolleganője mesélte, hogy mindig mikor bement Tamás szobájába csak mosolyogni látta..:)

Persze aznap este minden családtaggal közöltük a nagy hírt: nagymamák, nagypapák s persze dédnagymamák lesznek. Mindenki nagyon örült s meghatódott az első unoka híre hallatán.

Most vagyok terhességem 12. hetében. A hányinger még mindig megvan, talán lassacskán elmúlik.

Most legalább zaklathatom gyerekes barátnőimet az okosabbnál okosabb kérdésekkel! Vigyázzatok s készüljetek a válaszokkal!